8. rész- A meglepetés

Halihoooo tündérkéim <3 

Tudom, hogy nemrég hoztam az utolsó részt, de mivel sokáig nem hoztam most is hozok, egy ilyen jó hosszú részt. A követ talán karácsonykor tudom hozni. :*

Remélem tetszik nektek a történet, és az is ahogy írok :)

És ha nagyon nagyon szépen kerlek titeket, írnátok nekem pár kommentet? :)

Köszönöm, és puszillak titeket Zsófi <3

"Miután bement az osztályba gondolkozni kezdtem. Vajon Máté mit fog szólni?"

Pár perc elteltével kicsöngettek. Kovács tanár úr kilépett az ajtón és köszönt nekem.

-Áhh Barbara! Nap végére Te is megkerülsz!

-Jónapot Kovács tanár úr! Nekem orvoshoz kellett mennem, azért nem jöttem.

-Értem. Azért remélem az anyagot majd megkérdezi valakitől.

-Persze. Mindenképp.

-Rendben. Viszlát Barbara!

-Viszlát tanár úr!

Mikor bementem az osztályba le dobtam a táskám és Mátét kerestem. Sehol nem találtam, míg egyszer csak valaki hátulról meg nem ölelte a derekam. Érintésétől a hideg rázott.

-Szia kicsim! Hogy ment?- kérdezte, majd egy szolidnak indult csókkal üdvözölt.

-Szia! Nagyon jól! Megnézed a képeket?

-Vannak?

-Ahha. De akkor érdekelnek?

-Hogy ne érdekelnének?

-Tessék itt vannak- mondtam, miközben a kezébe nyomtam kb 25 db. A4-es méretű képet- Egyébként elmondtam Nórinak.

-Igen? Mit mondott? 

-Hát, hogy tök örül neki, és buszke rám. 

-Ma az töl jó.

-Ahha. És a képek?

-Azok is. Istenem én annyira szeretlek. És gyönyörű vagy. Ezen a képen pedig... Istenem megölsz- mondta, majd felmutatta az egyik képet.

-Ezt ne!- mondtam de késő volt. Az osztály meglátta.

Innentől kezdődött a kérdezősködés. Nagyon sok kérdést hallottam egyszerre, igyhát csendre intettem az osztályt, és elmondtam nekik. Csendben hallgattak végig, majd mikor befejeztem először Flori visított fel és kiabálni kezdett, hogy ez mekkora királyság már. Lassan a többiek is kezdték felfogni amit mondok, ők is örültek nekem. Mikor becsengettek még mindig a padomon ültem és a telefonom kezdett el rezegnj. Dávid hívott. Nem tudtam, hogy felvegyem e. Mondta mate, hogy menjek ki. Ha kimegyek telefonálni akkor Kecske megláthat. Felálltam, és kinéztem az ajtón. Sehol senki. Kispuriztam a vécébe majd felvettem a telefont.

-Szia Dávid!

-Szia kislány! Merre vagy?

-Bejöttem a suliba uccsó órára.

-Akkor bocsi!

-Ja semmi baj. Majd a többiek falaznak nekem. De miért hívtál?

-Hát igazából azért, mert ugye elkuldtem a képeket és a főnökeimnek nagyon tetszettek. Azt mondták, hogy majd több helyen is be fognak téged ajánlani, de először egy reklámfilmet kéne leforgatni, és egy képsorozat. Viszont ehez majd utaznunk kell. New Yorkot célozzuk meg egy hétre a jövő hónapban, de még karácsony előtt!!

-Hogy mi??? Megyünk New Yorkba?? Ezt nem hiszem el!! Istenem!!- mondtam és szégyen vagy nem szégyen elsírtam magam. Persze nem nagyon csak kijött pár könnycsepp a szememből

-Na de most hagylak is. Beszélek anyukáddal. Amúgy addig mégi minimum két fotózásod lesz, ha nem több. 

-Oké. De most megyek mert órán van. Szia!

-Heló!

Mikor letettük a telefont nagyon boldog voltam. Letöröltem a szememet és megmondtam az arcom. Hálát adtam az égnek és Sonjanak, hogy vízálló sminket tett fel nekem, és nem mostam le. Megnéztem magam a tükörben, hogy nem kenődött e el. Visszamentem az osztályba és ahogy bementem az egész osztály kiváncsi szemekkel nézett rám. Kecske is.

-Jónapot tanárnő!

-Szia Barbi! Merre voltál?

-Hát.. Igazából ki kellett mennem a vécébe.

-Nem vagy jól?

-De. Már jobban vagyok.

-Hánytál?

-Neeeem. Csak szédültem.

-Akkor jó. És ha megkérdezhetem... Merre voltál az előző órákon?- kérdezte mire én nagyot nyeltem.

-Hát... Anyukámat kísértem el az orvoshoz.

-Ő sincs jól? 

-De. Ő is jól van.

-Értem. Akkor menj a helyedre és kapcsolódj be az órába!- mondta mire én szófogadóan elindultam a padom felé. Útközben Nóri kérdezte, hogy minden ok e... Mondtam neki, hogy igen, majd lehuppantam a helyemre. 

-Minden ok?- kérdezte Máté.

-Ahha. Nagyon is- mondtam neki vigyorogva.

-Na mi történt?

-Suli után elmondom. Ha most mondanám el akkor sikítozni kezdenék.

-Oké!- válaszolta és a kezeinket összekulcsolta. A vállára hajtottam a felyem és úgy figyeltem az órát. Pár perc után meguntam és elővettem a telefonom. Tudtam, hogy Flórának infója van, ráírtam.

"Halihooo"

"Szia"

"Hát te?"

"Már végeztem :p"

"Hogy ment?"

"Jujj :3 nagyon nagyon jooool :) <3"

"Mesélj!"

"hat tok jó fej a sminkes is meg a fenykepesz is :3"

"igeeen?"

"ahha :$ tudod ki az?"

"honnan tudnam? Xdd"

"xdd na Éder Krisztián :33"

"MI??"

"ja :3"

"SP a fotósod?? <3"

"igen... De ne hívd igy!! Nem szereti..."

"oki soz <3 amugy... Bemutatsz neki?"

"majd... Ha hazaérünk az utazásbol ;)"

"hova mentek?"

"hat te vagy az első akinek elmondom... De igazából New Yorkba... ÉRTED?! MEGYEK NEW YORKBAAA <3 <3"

"Jujj Barbi <3 nagyon nagyon buszke vagyok rad <3 most senki nem tudja miért sikitozok info óra közepén xdd csak Áron <3 nagyon ügyes vagy :*"

"Kokii :* mikor vegzel??"

"14:20"

"én is :$ megvarasz?"

"ahha"

"oki de most megyek mer Kecske meglát xdd"

"xdd puszi :* "

"puszi"

Befejeztük Flórával a chatelést és eltettem a telefonom

Mikor beletettem a telómat a táskámba felnéztem és Máté tekintét magamon éreztem. Ránéztem mire megszólalt.

-Gyönyör vagy!

-Máté ne már!

-Most mi a baj?

-Az, hogy éppen órán vagyunk. És itt nem csókolhatlak meg.

-Tehát megcsókolnál?

-Hogy a francba ne?

-Ne hergelj szívem!- mondta mire én csak kuncogni kezdtem. Erre ő úgy vágott vissza, hogy kezét a combomra tette. Krákogni kezdtem, mire Kecske rám nézett.

-Barbi jól vagy?

-Igen, csak kiszáradt a torkom.

-Akkor igyál egy kortyot!

-Öhmmm. Nincs inni valóm.

-Majd én adok- mondta Máté mire az osztály húúúúúzni kezdett.

-De nem vagytok viccesek!

-Most miért vagy ilyen??- kérdezte Csongi.

-Milyen??

-Ha nekem nincs kín kiélni magam akkor legalább másokon had röhögjek!

-Te nem vagy normális!- vihogtam.

Innentől elkezdődött a vihogás mindenféle hülyeségen és bár Kecske próbált minket fegyelmezni nem nagyon sikerült neki. Mikor kicsengettek felvettem a kabátom és Máté kezet fogva kiléptünk a suli kapuján. Alig indultunk el mikor Flóra a nyakamba ugrott. 

-Vííííííííííííí! Annyira büszke vagyok rááád!

-Ahha. Oké. De ha nem szállsz le rólam megfulladok, és akkor semmi értelme nem volt az eddigieknek.

-Bocsi na!

-Elmondanátok, hogy miről van szó?- kérdezte Máté.

-Majd ha hazaértünk. Bejössz egy percre és elmondom. 

-Oké. De megijesztetek. 

-Nyugi! Nem kell megijedned!

-Tuti?

-Tuti!

A hazafele úton csendben mentünk és néha Mátéra néztem, de nem tudtam eldönteni mit érez.

*Máté szemszöge*

Nem tudtam elképzelni, hogy miről lehet szó. Mit mondhatott Dávid ami miatt ennyire örülnek? Ilyen gondolatokkal a fejemben sétáltam Barbi mellett. Észrevettem, hogy néha rám néz. Lehet furcsállta a viselkedésem. Mikor odaértünk hozzájuk levettem a cipőm és felmentem Barbi szobájába. Leültem az ágyára és vártam mit fog mondani. Ő is beért a szobába és megállt előttem. 

-Barbi baj van?

-Nincs. Vagyis nem tudom. Válaszoltak azok a nagy emberek. Amiatt hívott Dávid.

-És? Nem tetszettél nekik?

-Dee. Pont ez az. 

-Hogy érted?

-Úgy Máté... Úgy, hogy nagyon tetszettem nekik és meg is van az első munkám. 

-Ez tök jóó! És ez miért baj?

-Mert ehhez el kell utaznom.

-Hova?

-Biztosan tudni akarod?

-Persze- mondtam és egy kicsit kezdtem ideges lenni- De Barbi baj van?- ismételtem meg az első kérdésem.

-Oké. Tehát el kell utaznom New Yorkba- mondta, mire én csak dermedten ültem. Megijedtem. Nem akarom őt eleszízeni.

-Húúúúú!

-Kicsim mondassz valamit?

-Mit mondjak? Büszje vagyok rád. És szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy ilyen gyönyörű és szerencsés barátnőm van. Mar azt hittem baj van. Szeretek, és soha nem bírnám ki nélküled.

-Szeretlek. És egy hetet majd valahogy kibírunk. 

-Biztosan- mondtam és felálltam az ágyárol, odaléptem hozzá majd hosszan megöleltem. Nem tudom meddig állhattunk igy mikor eltolt magától. Nem tudtán mit csinál, de mikor a szemembe nézett megcsókolt rájöttem. Mikor befejeztük csókunkat vissza ültem az agyára mire az ölembe huppant. Megcsókoltam és a kezeimet a derekára fontam mire ő az övéit a nyakamra. Nem tudom meddig ülhettünk igy mikor valaki kopogott. Elengedte a nyakam, de én még mindig a derekát öleltem.Belepusziltam a nyakába amitől kirázta a hideg.

*Barbi szemszöge*

Mielőtt ajtót nyitottam volna megigazítottam a hajam.

-Igen!

-Csák én vagyok! Egy nő jött hozzád egy kisgyerekkel a kezében- mondta Flóra.

-Akkor az Sonja és Sophie. Lemegyek, beengedem őket.

-Igazából nem kell. Már bejöttünk!- mondta Sonja.

-Sziaaaa!- öleltem meg, és vettem el tőle a picit.

-Szia!

-Ti még nem ismeritek egymást. Flóra ő Sonja a sminkesem. Sonja ő Flóra a húgom.

-Szia örülök, hogy találkoztunk!

-Én is!

-És akkor Máté Sonja! Sonja ő Máté a világ legjobb pasija!

-Heló!

-Szia! Barbi már mesélt rólad és a lányodról- mondta Máté- de szerintem én haza is megyek. Még nem voltam otthon.

-Jövök, kikísérlek!- mondtam neki majd a lányok felé fordultam és Sophiet az anyukája kezébe nyomtam- Mindjárt jövök!

Kimentünk  a kapuba és egy húsz perces búcsú után el is ment. Megbeszéltük, hogy este még beszélünk. Visszamentem a házba és bementem a lányokhoz.

-Jujj tényleg nagyon helyes!- mondta Sonja.

-Az viszont azt nem is mondtad, hogy ki Sophie apukája.

-Majd elmondom. 

-Oké. Miért jöttetek?

-Hát ugye Dávid hívott már az utazás miatt. Na. Arról van szó. Holnap meddig vagy?

-Fél három- mondtam mikor azt hallottam, hogy csöngrtnek. Flóra aki eddig nálam ült és  lement ajtót nyitni mondván Áron jött. Csak nevettem rajta- Viszont én éhes vagyok. Nem baj ha eszek?

-Dehogy is! Enni kell!

-Ja! Lejöttök velem?

-Ahha! 

-Amúgy... Tanulnom is kéne. Holnap lehet felelek kémiából..

-Akkor nem is sokáig zavarunk. De ezt meg kéne beszélni.

-De baj van?

-Nincs dehogy is! Csak az előző modellel is mindig igy csináltuk.

-Istenem milyen jó hallani, hogy modell vagyok- vigyorogtam rá.

-Hahaha. Nagy álmod?

-Nagyon. Na de akkor három kérdés- mondtam mikozben elővettem a kaját a hűtőből- Te kérsz?

-Nem köszi.

-Dáviddal voltunk kajálni.

-Oki. Kövi kérdés, és nem akarok tolakodó lenni, és nem muszáj válaszolnood. Ki Sophie apukája?

-Nem tolakodsz nyugi. Egy kicsit bonyolult, de igazából Dávid menyasszonya vagyok, Sophie pedig a közös kislányunk.

-Ezt nem mondod komolyan??

-Dee.

-Viiii ez de szupi! Igazából tökre összeilletek!

-Köszi, hogy ezt mondod! És igazából az előző modell lett volna a koszorús lány, de mivel vele nem alakult fényesen a kapcsolatunk most nincs. És szeretnélek megkérni, hogy legyél te a koszorús lányom!

-Igazából mi ma ismertük meg egymást, de miattam. Legyen!

-Köszönöm!

-És akkor még mindig két kérdésem van.

-Te soha nem fogysz ki a kérdésekből?!

-Neem. 

-Akkor mondjad!

-Az előző modell. Vele mi történt?

-Hát, tök jól megvoltunk vele meg minden de egyszer csak rámászott Dávidra, mikor én az utolsó hónapban voltam. Flörtölt vele meg minden, de miután végleg lepattintotta ráment Kriszre. Csak az egészben az volt a gáz, hogy közben ott volt a faszija. Krisz nem sokáig bírta, szólt neki. A srác szakított vele, és Laura a csaj, egy baszott nagy patáliát csapott az ügynökségen, majd Dávid felmondott neki. Ennyi.

-Aztaa. Na hát, hogy én nem fogok rájuk mászni az is tuti. Mátét soha a büdös életben nem tudnám megcsalni.

-Elhiszem. Látszik, hogy nagyon szereted.

-Hát igen. Nemrég jöttünk össze, de már kilencedik első napján beleszerettem.

-Hihi.

-És akkor mi miatt is jöttél?

-Mármint ide hozzád?

-Ahha.

-Igazából, ilyenkor nálunk az a szokás, hogy elmegyünk vásárolni, ruhákat, nem a fotózásra hanem csak úgy. Meg megbeszéljük, hogy mikor indulunk, és a pontos munkát meg ilyenek. És most igazából Dávid küldött, hogy megkérdeztem mikor tudnál jönni két fényképezésre, még az utazá előtt, hogy gyakorolj. Ammmmm. Holnap mikor végzel? 

-A holnap nem jó. Bocsi. Máténak megígértem, hogy elmegyünk edzőterembe.

-Ja. Akkor. A csütörtök nekünk nem jó. Péntek?

-Az se. A srácokkal pénteken este mindig összejövünk. Bocsi de ez fontos nekünk.

-Oké semmi baj. A hétvégén tanulnod kell, ebbe bele se kötsz! Nem szeretném ha anyukáddal kiakadna!

-Ez igaz. Mikor megyünk?- kérdeztem miközben megettem az utolsó falat ebédet.

-Hát úgy néztük a naptárat meg ugye nem csak tőlünk függ. De szerintem két-három hét múlva.

-Oksi. Felmegyünk a szobámba?

-Mi megyünk. Sophienak ennie kell. 

-Tudok adni!

-Nem kell. Otthon van a memméje.

-Értem. Akkor. Mikor kell mennem?

-Kérdezd Dávidot! Én nem tudom!- mondta és elkezdett röhögni. 

-Jóvanna! 

-Akkor hétfőn beszélünk. Addig semmi dolgunk nincs. Viszont ahogy Dávidot ismerem szerez neked itt Pesten egy munkát. Hogy ne legyen nyugtunk. Majd hívunk. 

-Az jó!

-Na szia!

-Jővök kikísérlek!

Mikor kimentünk a lakásból adtam neki két puszit, Sophiet is megölelhettem, aztán egy kocsi állt meg a ház elott.

-Megjött Dávid. Puszi!

-Sziasztok!

Beültek a kocsiba és el is halytottak.

Sophie <3